Beszámoló

2008. Május 01.

Az utóbbi napokban nem nagyon. Nem nagyon törtem magam, hogy olyan cikkek után nézzek, melyek ide kívánkoznak. Nem nagyon találtam olyan írásokat az interneten, melyek megütnek egy olyan mércét, mint az utóbbi nem tudom hány tucatból mennyi cikk sem. Nem nagyon vált be a tervem, hogy egy közösségi blogírást valósítsunk meg itt. Nem nagyon van időm jogtudományi tanulmányaim mellett az elkövetkezendő másfél-két hónapban ezzel a nem nagyon működő projektemmel foglalkozni. Leköti az időmet más, valami olyan, amiben még reménykedek, valami olyan, amit tanulok is. Ez azonban nem jelent pálfordulást a pszichológiának. Éppen ellenkezőleg! Míg korábban a napi rendszeres frissítés volt a célom, bemásoltam ízelítőnek sokféle olvasnivalót. Némelyiktől - jön a személyesebb vallomás rész - hányni támadt volna kedvem, akkor hülyeségnek vagy szenzációhajhászásnak éreztem. Ne tovább - azt kiáltom. A jövőben sokkal ritkább (igazából nem rajtam fog múlni, hogy mennyire) posztolás veszi kezdetét. Csak arra fogom felhívni a figyelmet, melyet - laikusi mivoltamat is figyelembe véve - kellően színvonalasnak, tudományosan megalapozottnak találok. Hogy ez mit jelent? Nagyjából annyit, hogy aki érez magában elhivatottságot, adminisztrátori rangra emelem, s viheti akár velem, akár nélkülem a blogot tovább.

Entry Filed under: Uncategorized. Címkék: .

2 Comments Add your own

  • 1. terika  |  2008. Május 02. at 10:41 am

    Szervusz!
    Érdekes a törekvés, amivel a pszichológia felé fordulsz, és becsülendő. Viszont azt nem értem, amivel nem értessz egyet azt miért “reklámozod”? :)

  • 2. NetBandita  |  2008. Május 02. at 1:17 pm

    Ennek egyszerűen a belátás az oka. Annak a belátása, hogy ha közzé is teszek valamit, amivel nem értek egyet, az azért van, mert tudományos eredményként lett közölve. Valószínűleg több vizsgálat, kísérlet áll mögötte, mint az én véleményem mögött. Másrészt annak a belátása, hogy ezt a “több vizsgálatot, kisérletet” olyan emberek teszik közzé, akik - ellentétben velem - nem számítanak laikusnak. Harmadrészt annak az átlátása, hogy ha csak olyan cikkeket hirdetnék, melyeket én helyesnek tartok, az már nem objektív lenne, hanem erősen szubjektív.

Leave a Comment

Required

Required, hidden

Some HTML allowed:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Trackback this post  |  Subscribe to the comments via RSS Feed


Szerzők

Vélemények

Friss bejegyzések

Kategóriák

Cimkék

Archívum

Top Posts

Blogroll

BV pszichológia

Meta

Blog Stats

Spam Blocked